AMV Matematika Verseny 2016

ALAPMŰVELETI MATEMATIKAI VERSENY 2016

AMV csapat

Az Egri Lenkey János Általános Iskola diákjai szép eredményt értek el a megyei fordulóban.

5. osztályosok között 2. helyezés ért el Berta Kincső (40p/50p)
6. osztályosok között 5. helyezés ért el Varga Gergő (30p)
3. helyezést ért el Veres Milán (45p)
7. osztályosok között 3. helyezést ért el Tóth Kristóf (35p)
Országosra döntőbe jutott: Veres Milán (45p)

Erdélyi vendégeink látogatása

1991 tavaszán négy lelkes kollégánk Simonné Rohony Marianna, Erdélyi MáriaDSC04516, Hacsiné Barbócz Ildikó és Szalkai Mária elindult az „ismeretlenbe”.

Az úti cél Székelyudvarhely volt, a mostani Tompa László Általános Iskola. Ennek az utazásnak már 26 esztendeje, azóta tart a testvérkapcsolat a két iskola tantestülete és diákjai között. Az egyik évben Egerből indul busz Székelyudvarhelyre, DSC04490míg a másik tanévben fordítva. Így tart ez a barátság már több, mint negyed százada. Azóta folyamatosan kapcsolódnak be új kollégák és új diákok a látogatásokba, csereutazásba. Új barátságok köttettek diákok és felnőttek között.
Az elmúlt héten az erDSC04488délyi csoport látogatott Egerbe Salánki Mária kolléganőnk szervezésében. Az itt töltött néhány nap alatt körbejárták DSC04228megújult intézményünket, bepillantást nyertek az oktató-nevelő munkába ,ismerkedtek a gyerekekkel, tanárokkal. Kirándultak a diósgyőri várba,DSC04214 Lillafüredre.

DSC04404

 

 

 

DSC04417

 

 

 

 

Egerben megtekintették a feDSC04455lújított Érseki palotát, valamint a város főbb nevezetességeit.

Utolsó este közös vacsorán köszöntötték egymást és a tantestület tagjait az intézményvezetők. Visszaemlékezéseik mosolyt és könnyet csaltak az arcokra, és további reményt adtak e barátság még hosszú ideig tartó folytatására.

DSC04595

Bükkszenterzsébetre kirándultunk 2016

20160416_135750

Az 5. a osztály sok szülővel együtt egy szép napsütéses szombati napon Bükkszenterzsébeten túrázott.

Először eljutottunk a Nagykő aljához. Itt Dóra Zsuzsa néni elmondta a szabályokat, hogy hogyan menjünk fel a sziklák tetejére. Ballon,Joó Viktor kutyája, aki elkísért minket az egész úton, felfelé menet nagyon elfáradt, ezért néhány embernek fel kellett tolni a csúcsra. Szerencsésen felértünk, nem történt semmi baj. A sziklák tetejéről gyönyörű panoráma tárult elénk. Fent a fiúk fogtak egy aranyos kicsi gyíkot. Majd elkezdődött a gyíkvadászat. Össze20160416_143611sen négy gyíkot fogtunk, persze aztán mind szabadon engedtük. A lefelé vezető út még veszélyesebb volt, mint az odavezető. Különösen az anyukákat tette próbára, sikongatva ereszkedtek le fától fáig kapaszkodva. Akik elől voltak, azok láthattak egy őzet és egy nyulat. A hosszú út után ebédeltünk, majd átmentünk a szemben lévő játszótérre. Végül elmentünk a bükkszenterzsébeti tájházba, ahol a polgár20160416_143626mester bemutatott nekünk régi használati tárgyakat és felelevenítette a múltat. A csodálatos kirándulás után lebarnulva, fáradtan érkeztünk haza.

Eger, 2016. április 22.

Berta Kincső, Kereszturi-Bodnár Orsi 5.a

Sportnapközi 2016

sportnapkozi2015SPORTNAPKÖZI 2016.

Sportolj ezen a nyáron is velünk,
a jól bevált, megszokott programokkal!

Helyszín: EKVI sportpályái, tornaterme, Lenkey J. Ált. Isk.

Kiemelt sportágak:
Tenisz – oktatókkal (teniszütőt, labdát biztosítunk)
Úszás – a Termál fürdőben , strandolás
Kerékpározás –Felsőtárkányba (fakultatív lehetőség)
Túrázás – számháborúval, pizzázással
Foci – a salakos pályákon, röplabda-homokos strandröplabda pályán

Egyéb:
Ismerkedés különböző sportágakkal – tájfutás, atlétika, labdajátékok, aerobic
Gyöngyfűzés, szellemi totó, vetélkedők, kártya, közösségépítő társasjátékok

Jelentkezz turnusainkra:

1. június: 20-24-ig Románné Dóra Zsuzsa, Szük Anikó

2. június: 27- július 01-ig Románné Dóra Zsuzsa, Szük Anikó

3. július: 4-8-ig Románné Dóra Zsuzsanna, Herpai Imre (Hunyadi Mátyás Ált. Isk.) táborvezetők

Az 5 napos turnus ára belépőkkel, utazással és ebéddel: 16.000 Ft
Jelentkezés: az 1. részlet befizetésével, május 31-ig
Első részlet: 6.000 Ft

Érdeklődni és jelentkezni a turnust vezető pedagógusoknál

Románné Dóra Zsuzsa táborszervező
Telefon: 70/324-2716
e-mail cím: zsuzsa.dora@gmail.com

Fürkésztábor 2016

furekesz_taborFürkésztábor 2016. július 4-8.

Fürkésszük együtt újra a természetet!

Szeretettel várjuk régi és új Fürkészeinket!

Táborunk célja a természet közeli életmód megtapasztalása: játék, mozgás, kirándulás, túra közben.  Táborunkat 6. éve szervezzük lelkesedéssel, odaadó figyelemmel.

Tábor jellege: Állandó táborhellyel nem rendelkezünk, ezért folyamatos program lehetőségeket és változatos programhelyszíneket biztosítunk Egerben és a városon kívül.

A részvételi díj tartalmazza a napi ebédet, programok árát, az utazási költséget.

Programjaink:

Helyszínek Programok
Egri Érseki Palota Múzeumpedagógiai foglalkozás
Bródy Sándor Megyei Könyvtár Könyvtári foglalkozás
Vármúzeum Kézműveskedés
Noszvaj-Síkfőkút Túra
Karate és Gyermek aerobik edzés
Kisnána-Vár, Baritanya Várlátogatás, állatsimogató
Jászberény-Állatkert Állatkert látogatása

A programok szervezés alatt állnak, a változtatás jogát fenntartjuk.

Jelentkezni lehet:

Pataki Marianna (06/30-4782267)

Jaksi Erzsébet (06/30-5155965)

A Tábor részvételi díja: 25.900 Ft, Előleg: 5.9000 Ft

A tábor előtt szülői értekezletet tartunk, amelyről értesítjük a Szülőket!