Emlékezés ’56 október 23-ra / 2018

Emlékezés 1956 október 23-ra
Egri Lenkey János Általános Iskola
8. osztályos diákjainak

Október 23-i ünnepi műsora

az egri Gárdonyi Géza Színházban

Hogyan is kerültek a Lenkey János Általános Iskola 8. osztályos tanulói nemzeti ünnepünkön a városi ünnepségre? Hát ennek a jeles eseménynek is megvan a története.
A 2017/ 2018-as tanév október 23-ai ünnepségére az akkor még 7. osztályos tanulóink gyönyörű, megható műsorral készültek. A szülők közül, akik látták a rendezvényt többen is felvetették, hogy ez a megemlékezés bárhol megállná a helyét. Iskolánk igazgatója ezen elgondolkodott és elküldte a felvételt a Városházára, mondván, mi lenne, ha nem a hagyományoknak megfelelően a Gárdonyi Géza Színház színészei emlékeznének meg a forradalom dicső napjairól? Kicsit félve tette fel ezt a kérdést, hiszen tudta, hogy városunk művészeivel nem lehet felvenni a versenyt. De nem is az volt a cél, mert tanulóink mégiscsak gyerekek, másként, máshogy jelenítették meg a forradalom eseményeit, Inkább az érzelmekre akartak hatni, hiszen a nézők is nagyobbrészt gyerekek voltak. Nemsokára megérkezett a válasz, ami pozitív volt.
A két osztályfőnök Románné Dóra Zsuzsanna, Kecskésné Pálfi Csilla és Basa Annamária tanárnők újra nekiláttak feleleveníteni az ünnepi műsort. Tanulóink nagy izgalommal próbáltak, némi módosítással még jobbá vált az ünnepi műsor.
Elérkezett a nagy nap, a színházban telt ház volt, a város vezetői, a képviselők, intézményvezetők, Eger város polgárai ültek a nézőtéren. Tanulóink, most már egy évvel érettebben álltak ki a színpadra. De nem tudhatták, hogy hogyan fogadják a nézők teljesítményüket. Az utolsó, énekkel kisért számnál már talpon volt az ünneplő közönség és mindenki tapsolt. A megemlékezés befejezése után hosszú percekig ismét tapssal köszönte meg a nézőközönség a Lenkeys diákok ünnepi műsorát.
Csütörtökön, a képviselőtestületi ülés elején Habis László Polgármester Úr szép szavakkal és hatalmas virágcsokrokkal köszönte meg a felkészítő tanárok munkáját.
Mi pedig, az iskola tanárai és diákjai büszkék vagyunk az ünnepi műsor résztvevőire és a felkészítő pedagógusokra, akik tovább növelték iskolánk hírnevét városunkban.

FK