Halas Szülői Alapítvány kezdeményezésére, az iskola, a Diák Önkormányzat, a Szülői Munkaközösség támogatásával, a hagyományoknak megfelelően idén ősszel is megszervezzük …
Családi Nap 2014
Fürkésztábor 2014
Már hagyomány, hogy minden nyáron megszervezzük kisiskolásainknak „Fürkész” napközis táborunkat.
Pillanatképek a múltból
Köszönjük Horneczkiné Szabó Klárának, Gömböcz József egykori iskolaigazgató unokájának, hogy elküldte nekünk ezeket a képeket!
2006/2014-ben végzett 8.b tanulóink
2006/2014-ben végzett 8.a tanulóink
Családi Nap 2013
Halas Szülői Alapítvány kezdeményezésére, az iskola, a Diák Önkormányzat, a Szülői Munkaközösség támogatásával, a hagyományoknak megfelelően idén ősszel is megszervezzük a Családi Sportnapot.
Helyszín: Kossuth Zsuzsa Eü. Szakközépiskola, sportpálya – Eger, Bem tábornok u. 3.
Ideje: 2013. október 6. vasárnap, 9-14 óráig
Programok: játékos sportvetélkedők gyerekek, szülők és tanárok részvételével, UGRÁLÓ VÁR (ingyenes használat).
A büfé biztosítva, ahová a sütemények felajánlását szívesen vesszük.
Az ebéd ára: 400,- Ft
Minden bevétel az alapítvány számláját gyarapítja.
FONTOS! Péntek délig kérnénk jelezni hány fővel vesznek részt a rendezvényen.
Lenkey Nap 2013
LENKEY – NAP 800 – 1230 0800-0815 Ünnepi megemlékezés(Lenkey fal: 2-2 fő/oszt. osztálytermek) 0815 Rajzverseny (2. emelet 31-es terem) 0815 Lenkey …
