Szívvel, lélekkel, tehetséggel…
Örömmel és büszkeséggel számolunk be arról, hogy az idei október 23-ai városi ünnepségen Kiváló Egri Diák kitüntetést vehetett át iskolánk 7.a osztályos tanulója, Petrányi Panna Szidónia, illetve Polgármesteri elismerésben részesült a humán-művészeti munkaközösségünk megbecsült tagja, Tóth-Gyurkó Kitti tanárnő.
Szívből gratulálunk mindkét díjazottunknak!
Köszönjük áldozatos munkájukat, példamutató hozzáállásukat és azt, hogy mindennapi tevékenységükkel szívvel, lélekkel és tehetséggel öregbítik iskolánk jó hírnevét.
Tóth-Gyurkó Kitti – Polgármesteri elismerés
Tóth-Gyurkó Kitti szakmailag kiválóan felkészült, az első perctől kezdve lelkiismeretes munkát végez iskolánkban. Elődje valamennyi feladatát zökkenőmentesen átvette, magyar- és történelemtanári feladatai mellett pedig az intézmény kulturális programjainak előkészítését, szervezését és lebonyolítását is vállalja. Mindezt nagy hozzáértéssel és igényességgel teszi. Műsorai magas színvonalúak, munkáját megbízhatóság, önállóság és felelősségtudat jellemzi.
DÖK-patronáló pedagógusként aktívan részt vesz az iskolán kívüli rendezvényeken, kirándulásokon és a Határtalanul!-program lebonyolításában is. Óráit gondosság, kreativitás, a gyermekek iránti törődés, értékközvetítés és élménynyújtás hatja át. Kiváló pedagógiai érzékkel és végtelen türelemmel neveli tanítványait. Drámapedagógusként a művészeti értékeket is közvetíti, ezáltal gazdagítva diákjai személyiségét.
Mindig ott van, ahol az iskoláért, a nevelés színvonalának emeléséért, a szakmai megújulásért tenni lehet. Igazi közösségi ember, akinek energiái kifogyhatatlanok. Az elmúlt években több szakmai továbbképzésen is részt vett, többek között mentálhigiénés alapképzésen és komplex alapprogramos kurzusokon. Kiváló kapcsolatot ápol partnerintézményeinkkel, a szülői munkaközösséggel és iskolánk alapítványával. A nevelőtestület és a szakmai közösség egyaránt nagyra becsüli munkáját és személyiségét.
A méltó elismeréshez szívből gratulálunk Tóth-Gyurkó Kitti tanárnőnek.
Petrányi Panna Szidónia – Kiváló Egri Diák kitüntetés
Petrányi Panna Szidónia, a 7. a osztály tanulója, már alsó tagozatban megmutatta tehetségét és a magyar nyelv iránti különleges érdeklődését. Azóta ez a kíváncsiság és szorgalom csak tovább erősödött. Panni példás magatartású, mindig kitűnő tanuló, aki nemcsak a tanulmányi eredményeivel, hanem közösségi szerepvállalásával is példát mutat társainak.
Humán és reál tantárgyi versenyeken egyaránt kimagasló teljesítményt nyújt. Nem csupán a versenyek sikeréért dolgozik, hanem egy belső motiváció, a tudásvágy hajtja. Szabadidejében is szívesen foglalkozik nyelvi fejtörőkkel, helyesírási érdekességekkel, valamint matematikai-logikai összefüggések felfedezésével.
Országos és Kárpát-medencei versenyeken is kiemelkedő eredményeket ért el, ezzel is öregbítve a Lenkey János Általános Iskola és Eger városának hírnevét. Az elmúlt tanév során nyolc országos szintű megmérettetésen bizonyította tehetségét, kitartását és fáradhatatlan szorgalmát. A tanulás mellett a művészetek is közel állnak hozzá: rajzolással és festéssel tölti szabadidejét.
Kortársai felnéznek rá, tisztelik tudását és szerénységét. Tehetsége szorgalommal, tudásvággyal és emberi értékekkel párosul. Ő igazi kincs közösségünk számára. Petrányi Panna Szidónia iskolánk büszkesége, aki méltán vehette át a Kiváló Egri Diák kitüntetést.

